Az anyag fizikai valójában is, koncert DVD-vel párban kapható. A Suttogó virágba borító intrója után kevés elektronikával szerelt, saját nyugalmával pihentető, változatos és sokszor kedvesen katartikus számokat kapunk. "Ahogy az erdő változatos növényvilága, az új lemez is egy harmonikusan eklektikus egységet alkot, néhol elektronikus elemekkel, máshol egzotikus népi hangszerekkel cizellálva" - vallja friss megjelenéséről a zenekar, és eszünkben sincs belekötni az önelemző kijelentésbe. Azoknak is igazuk van, akiknek többízben is eszükbe jut az Arcade Fire.
Néhány súlytalanabb pillanattól és a néha a feltétlenül szükségesnél többet akaró dalszövegektől eltekintve a Magashegyi Underground Ezer Erdője egy gondosan szerkesztett és a nemzetközi zenei trendeket is többé-kevésbé figyelő, ezzel együtt önálló ötleteit megvalósítani képes cucc lett - Bocskor Bíborka magabiztos és közvetlen főszereplésével.
A Hová mész te kis nyulacska? mutatós kérdésére a lemez címével váloszolva indulunk neki az albumnak, és közel negyven percet töltünk az erdőben, ami legtöbbször persze a nagyváros, az elvágyódás, a békesség, a hétköznapok meg mindenféle érzelmek és érzetek színes-szagos, barátságos rengetege, melyben meglepően alacsony az aljnövényzet, és gyilkos galócából is csak a színe miatt van.
Az elmért díszletek meseszerűségében szépen keverednek a gyorsult sanzon, a magyar népdal és a tengerentúli folk-hagyományok egyes alkotóelemei, miközben Bíborka hol lassítva, hol gyorsítva szökell lefelé a domboldalon.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek