Az 1984-es Gumiláb remake-je pozitív kritikai fogadtatásra lelt, sokan kiemelték, hogy a munka hű az eredeti verzióhoz, ugyanakkor a rendező, Craig Brewer életművébe is passzol. A filmzenéről is elmondható, hogy hasonlít a nyolcvanas évekbeli gyűjteményhez, de persze korszerűbb feldolgozások és új dalok sorakoznak rajta.
A cselekmény egy bostoni srác élményeit meséli el, aki egy déli kisvárosban találja magát. Hamar világossá válik számára, hogy a hely nem egy bulis környék, ugyanis évekkel ezelőtt több fiatal halt meg egy parti utáni autóbalesetben, az egyik elhunyt apja pedig azóta szigorúan tiltja, hogy hangos zenés mulatságokra kerüljön sor. Persze ebből több konfliktus születik, végül lesz szerelem és tánc is, épp csak a Pantera koncert marad el.
Legutóbb a szintén a tiniket megcélzó Elhurcolva című akciófilm esetében azt mondtuk, hogy a soundtracken szereplő dalok nincsenek összhangban a zsáner világával. Itt szerencsére szó sincs ilyesmiről: az összes dal remekül illeszkedik ebbe a déli hangulatba, még ha akad is egy-két gyengus szám is köztük.
A lemezre nyolc új track és négy újra felvett darab került fel az eredeti LP-ről, Kenny Loggins címadó számát például Blake Sheltontól hallhatjuk. Zac Brown Where The River Goes-a olyan, mint egy Neil Young-nóta az Eagles felfogásában, Lissie hangulatos dala jól egyesíti a modern popot a country-val, Whitney Duncan So Sorry Mamája erősen idézi Shania Twain dolgait, Cee Lo Green bluest énekel, Ella Mae Bowen nyafogása viszont kimondottan idegesítő: úgy csuklik el a csaj hangja, mint egy mutáló kamaszé. Hogy David Banner idegesítő electropopos Dance The Night Away-e minek kellett a gyűjtemény végére, számunkra is érthetetlen.
Legutóbb a szintén a tiniket megcélzó Elhurcolva című akciófilm esetében azt mondtuk, hogy a soundtracken szereplő dalok nincsenek összhangban a zsáner világával. Itt szerencsére szó sincs ilyesmiről: az összes dal remekül illeszkedik ebbe a déli hangulatba, még ha akad is egy-két gyengus szám is köztük.
A lemezre nyolc új track és négy újra felvett darab került fel az eredeti LP-ről, Kenny Loggins címadó számát például Blake Sheltontól hallhatjuk. Zac Brown Where The River Goes-a olyan, mint egy Neil Young-nóta az Eagles felfogásában, Lissie hangulatos dala jól egyesíti a modern popot a country-val, Whitney Duncan So Sorry Mamája erősen idézi Shania Twain dolgait, Cee Lo Green bluest énekel, Ella Mae Bowen nyafogása viszont kimondottan idegesítő: úgy csuklik el a csaj hangja, mint egy mutáló kamaszé. Hogy David Banner idegesítő electropopos Dance The Night Away-e minek kellett a gyűjtemény végére, számunkra is érthetetlen.
Linkek
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek