Egészen új szerepkörben, áldozatként láthatjuk az elsősorban a Kaptár-filmekből ismert akciósztárt, Milla Jovovichot. Az Arcmás című thrillerben egy bizonytalan, elesett nőt formál meg: egy sorozatgyilkos támadását túlélő szemtanút,...
...aki azonban – éppen a támadás következményeként – elveszíti arcfelismerő képességét; fejsérülése következtében ún. prozopagnóziát, azaz arcvakságot kap. A tanítónőként dolgozó Anna így nemcsak állását veszíti el, de vőlegényével való kapcsolata is megsínyli a dolgot, sőt a rendőrségnek sem tud segíteni a tettes azonosításában.
A nyomozást vezető rendőrtiszthez azonban közelebb kerül, miután kiderül, hogy egyedül az ő arcát képes felismerni. A kapocs közöttük még szorosabbá válik, miután Annát újra fenyegetni kezdi a gyilkos, aki (mivel a helyszínről magával vitte a nő táskáját) nemcsak azt tudja, hogy néz ki, de azt is, hol lakik, kik a barátai és hol szórakozik...
Julien Magnat forgatókönyvíró-rendező munkájában nemcsak a Gyilkossághoz öltözve című Brian De Palma-klasszikus metrójelenete idéződik meg, de a film halványan a Madeleine Stowe és Aidan Quinn főszereplésével készült, Michael Apted rendezte 1994-es Szemfényvesztésre is emlékeztet (abban is ugyanígy egy fiatal, a látás, illetve felismerés terén fogyatékosságban szenvedő nő és egy jóképű nyomozó keveredik közösen egy sorozatgyilkos utáni nyomozásba).
Ezt leszámítva azonban az Arcmásban nincs túl sok izgalmas vagy érdekes momentum: a korábban már számtalan alkotás által kitaposott, jól bevált csapáson halad. Ráadásul mivel nem sok a variációs lehetőség sem (hiszen az efféle thrillerekben a tettes csak azok között lehet, akiket megmutatnak a közönségnek), így egy idő után – sajnos túl korán – a néző magától is kitalálja, ki a gyilkos. Az igen érdekes, sőt nagyszerű alapötlettel dolgozó film így sajnos középszerű tucatthrilleré válik. 5/10
Kiadás: Magyar és angol sztereó, angol DD 5.1-es hang, magyar felirat. Extrák sajna nincsenek. 2/10
Faces in the Crowd, 2011 * 98 perc * Pro Video * (16)

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek