A főzenekar melletti projektekre még az olyan céltudatos őskövületeknek is szüksége van, mint Lemmy Kilmister. Ennek fényében cseppet sem meglepő, hogy a Comeback Kid frontembere is szükségét érezte, hogy egyéb zenei irányzatok felé kalandozzon el.
Még ha esetében radikális irányváltásról nem is beszélhetünk, a Sights & Sounds pszichedelikus és shoegaze elemekkel tarkított post-rockja más, mint amit Andrew Neufeld eredeti csapatától megszokhatott a közönség. A 2010-es Monolith az év egyik legizgalmasabb zenei kiadványa volt. Az album megjelenése óta a formáció egy billentyűssel is gazdagodott, így a dalok élőben is új hangzást kaptak.
Justin K. Broadrick neve vélhetőleg nem cseng ismeretlenül a Jesu és a kultikus Godflesh híveinek körében. Ő karolta fel a bostoni Constantsot is, mely már önmagában is jó „ajánlólevélnek” bizonyult a zenekar számára. A háromtagú csapat tavalyi Európa-turnéja a budapesti dátum előtt lemondásra került, így ez a koncert annak pótlásaként is felfogható. If Tomorrow The War című legutóbbi nagylemezük nem csupán egyéni hangzásvilága okán számított kuriózumnak, hanem a The Sun The Earth című szerzemény miatt is, melyben Andrew Neufeld vendégeskedett.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek