Kinxtime Party
Székesfehérvár, Vesztegzár, 2007. február 17. 20:00
„Újabb utat tör Kinxtown a hiphop szupersztrádán...” A média diktálta fővonal egyre inkább keskenyedik, ám a hazai underground hiphop változatlanul pezseg. Egymás után tűnnek fel a stílus újabb és újabb reménységei, többnyire egy-két szám erejéig, aztán befuccsol a négy ütem, a tehetség azonban garancia lehet a fennmaradásra.

Most új fejezet nyílik városunk hiphop-életében, hisz a szervezők tervei szerint ezentúl minden hónapban fejedelmi ütemek rázzák fel a helyi szimpatizánsokat. A vasárnaponként a Vörösmarty Rádióban Kinxtown címmel jelentkező rádióműsor első megmozdulása a Vesztegzárban 17-én lesz, Kinxtime Party néven. A fellépők közül legfőképp két fiatal tehetséget emelnék ki (már csak azért is, mert Györemixet nem kell bemutatni senkinek).

Fluorid saját bevallása szerint már egészen kissrác korában rappelni akart, ami 2003-ig csak szobája négy fala között működött. Ám egy év múlva elkészítette első stúdiós számát Egy pillanat címmel, és még ebben az évben a Mikrofonmánia tehetségkutató versenyen első helyezést ért el. Most májusra várható Parappa című lemeze. 

A programot Benzo zárja. A húszéves fehérvári feltörekvő hiphop DJ a keményebb ütemek képviselője. Hamarosan kijön a mixtape-je, több exkluzív magyar közreműködővel és főként amerikai ütemekkel, scratchekkel, többek között olyan előadókkal, mint a Group Home vagy az Artifacts. Kezeket a magasba! 

Petra B.
2007.02.12