DVD
Bíbor folyók
Ha a százéves háború idején már léteznek a szerzői jogok és a francia udvar kissé előrelátóbb, ma Hollywood minden sorozatgyilkos-filmért kemény összegeket csengetne párizsi bankszámlákra: Gilles de Reis, a történelem első ismert serial killere ugyanis jó fél évezreddel Hasfelmetsző Jack előtt írta be nevét a kriminál-krónikákba. Az ezredfordulón Mathieu Kassovitz úgy döntött, csatában szerzi vissza Frankhonnak a Kékszakáll révén járó előjogokat.
Brókerarcok
Seth intenzív házikaszinózás következtében kibukik az egyetemről, majd egy titokzatos, ám virágzó brókerirodába jelentkezik gyakornoknak. Égnek a telefonvonalak, súlyos összegek forognak a levegőben, dől a pénz a srácokhoz, ám miközben Seth maga is rákap az üzletkötések ízére, cégük kezd egyre gyanúsabbá válni, sőt az FBI is lecsapni készül...
Hannibal
„Várok valakit vacsorára” - ezzel a kétértelmű kijelentéssel fejeződött be A bárányok hallgatnak anno, a folytatásra azonban hosszú éveket kellett várni. A kiéheztetés sikeresnek bizonyult, a rajongók világszerte hatalmas lelkesedéssel vetették magukat a nagyétkű pszichiáter legújabb kalandjaira.
Sade márki játékai
Amikor a merész feldolgozásairól elhíresült Philip Kaufman először forgatott filmet egy pornográfnak bélyegzett szépíróról, az amerikai moziforgalmazásában új korhatár-kategória született, hogy Henry és June megmeneküljön a spermafoltos szexmoziktól.
Toy Story + Toy Story 2.
Az első kompjúteranimációs mozifilm Diótörő-mintára életre kelő játékai jól tudják, hol a helyük a világban, csak az új csillagharcos baba jár a fellegekben. A zseniális alapötletből „igazi” akciófilmeket és vígjátékokat megszégyenítő kaland kerekedik.
Csibefutam
Wallace és Gromit, a lassú észjárású agglegény és hűséges kutyájának kalandjai soha nem látott hírnevet szereztek a méltatlanul kevéssé becsült gyurmaanimációnak. Az Oscar-díjas alkotók első nagyjátékfilmjükben mégsem a sikerpárost szerepeltették újra, hanem a gerincesek fájának egy másik ágáról választották ki hőseiket, nevezetesen a baromfiakat. Nem épp a legvonzóbb lények, de az alkotók szándékát pontosan ez szolgálja a legjobban: a csirkék idétlensége a poénok kimeríthetetlen forrásának bizonyult. Kacagtató ötletekben ugyanis nincs megállás.
Dűne
Ritka eset: egy film, amit mindenki bírál, mégis mindenki szeret. Az elefántemberrel befutott, víziós kedvű David Lynch és Frank Herbert kultikus regényének találkozása nagy kalandot ígért, a filmtörténet azonban kudarcként tartja számon a Dűne 1984-es filmváltozatát.
A múmia visszatér
A múmia folytatásában a kalandor és a tudós hősnő már házasok, sőt kisfiuk is van, aki szüleihez hasonlóan nyugtalan természet és a régi kacatok közt kotorászva véletlenül újra a világra szabadítja Imhotep múmiáját. Az új kaland néhány egészen új, számítógépen remekbe szabott fantáziamúmiával és egy új kulcsfigurával, a Skorpiókirállyal gazdagítja a „múmiavilágot”.
A múmia
Stephen Sommers a Universal 1930-as évekbeli horrorszériájának egyik kevésbé ismert darabját véve alapul készített ámulnivalót az ezredforduló szemkáprázatra éhes közönségének. A sztori az egzotikus rémmesét a régimódi kalandfilmek hangulatával ötvözi, újdonságot csak a látványtechnikában mutat, abban viszont lélegzetelállítót.
Mátrix - extra változat
Félúton túl a Mátrix és beígért folytatása közt feltehetőleg egy Joel Silvernél kisebb formátumú producer is eltűnődik azon, vajon nem szorul-e a Wachowski fivérek szupervállalkozása némi népszerűsítésre. A kezdeti mámor óta sok víz lefolyt a nézők homlokán, "baljós árnyak" nyúlnak, csapatban támad Harry Potter és a Gyűrűk Ura - töltsük ki hát a hosszúra nyúlt félidőt!
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek







